Gábor Németországban csodálkozik rá az ottani menza minőségére. Hasznos infókat szállít adminisztratív dolgokról. Őt is fejbe csapja a kultursokk és az egyiptomi konyak.
A Kecskeméti Főiskola GAMF karáról négyen pályáztunk az ERASMUS ösztöndíjra, hogy egy szemeszteren keresztül Németországban, a Fekete Erdő kellős közepében, Furtwangenben tanuljuk, gyakoroljuk a nyelvet. A 16 órás autóút után valahogy egyedül éreztem magam a kollégiumi szobámban, hiába volt a szomszédban egy ismerősöm, a koleszban akkor még kettőnkön kívül nem nagyon lakott más. Idegen környezetben, távol az otthoniaktól, internet nélkül…
Vártam a holnapot. Másnap kezdődött az eligazítás, 4 órán keresztül tömték a fejünkbe a tudnivalókat, és végre találkoztunk emberekkel. Igaz, a diákok felét azóta se nagyon láttuk, mert az egyetem egy másik városban (Villingen-Schwenningenben) található kampuszára jelentkeztek. Azokkal, akik Furtwangenbe nyertek felvételt, igazán a másnap kezdődő, másfél hetes intenzív német nyelvi kurzuson haverkodtunk össze. Az „egymásra találásban” segített a kimondottan nekünk szervezett Welcome Party is, aminek a másik kollégium buliszobája adott otthont. Az összejövetel hangulatát csak fokozta, hogy a fogyasztást a Studentenwerk állta, aminek a fennhatósága alatt van a diákszálló. Már akkor, az első héten úgy éreztük, hogy biztosan nem lesz kedvünk hazamenni, ha itt lesz az ideje. A második héten töltöttem a 22-t, a születésnapi buli színvonalát pedig valahol a sztratoszférában húztuk meg. Állítom, hogy az egyik legjobb (ha nem a legjobb) szülinapi partim volt! Mi, magyarok készítettünk jóféle paprikás krumplit a vendégseregletnek, és boros kóla welcome drinkkel vártuk őket. Az egyiptomiak egy üveg konyakkal leptek meg, a mexikóiak – gitár kísérettel – elénekeltek nekem egy náluk szokásos születésnapi dalt, és jóformán egész nap ölelgettek, mert náluk ez a szokás.
A suliban a tanárok meglepően segítőkészek velünk, ERASMUS diákokkal. Ha bármi kérdésünk van – és tudnak ránk időt szakítani –, azonnal segítenek, szaladgálnak velünk más tanárokhoz, vagy a kérdésben illetékes/jártas munkatársakhoz. Nagy divatja van itt különböző projektmunkáknak. Példának okáért a Szenzorok és beavatkozók tantárgyam laborgyakorlatának egész féléves feladata egyetlen projekt. (Adott egy nyomásérzékelő, amiből kilóg két drót. Erre kell egy olyan elektronikát biggyeszteni, ami a kimenetén valamiféle, a nyomással arányos, mérhető jelet ad ki.)
Tovább is van...
A laborba nemcsak a tanóra hivatalos időpontjában mehetünk be, hanem akármikor dolgozhatunk a feladaton, amikor ráérünk. A diákigazolványunk – itt F-Cardnak hívják – segítségével léphetünk be. Sok mindenre jó ez a kártya, lényegében „diákbankkártyaként” működik. Vannak elszórva olyan automaták, amelyek egyik nyílásukban az F-Cardot, a másikban pedig a bankkártyát várják, egy gombnyomással tölthetünk pénzt az előbbire. Ezzel tudunk fizetni a menzán, a jegyzetellátóban és néhány más helyen is, ahol így kedvezményt is kapunk. Továbbá ez szükséges az iskolai könyvtár használatához is.
A menzakoszt elfogadható árú (egy adag 2,65euro, átszámítva annyi, mint a GAMF-on), általában kimondottan finom és elegendő mennyiségű. Ha valami nem ízlik, az leginkább azért van, mert otthon más ízvilághoz szoktunk. Hát igen… mit nem adnék egy jó tányér csípős halászléért! Egyébként mindig van leves, két- vagy ritkán háromféle főétel (ebből az egyik mindig vegetáriánus), saláta, néha gyümölcs, puding vagy joghurt.Otthon tudtuk, hogy nem épp a leggazdagabb országok közé tartozunk..
Láttam diákmunka-lehetőségeket, igaz, teljes munkaidőre meghirdetve. 8-9 eurós órabéreket adnak a szakképzettséget nem igénylő melókért! Ha kiszámoljuk, egy hallgató egy ilyen melóval megkereshet havi 1000 eurót is! Lehet, hogy drágának hat a 240euros havi koleszdíj, de ha azt nézzük, hogy a diák 4 nap alatt összekaparhatja a rávalót… Viszont pl. az élelmiszerek ára alig magasabb, mint otthon.Mindenkit üdvözöl Németországból:
Nép Gábor
