Ösztöndíjturista

 Kristóf Írországban, Athloneban van Erasmussal. Összefoglalójából megtudjuk, hogy mit adhat a kocsmák és a whisky hazája egy magyar közgazdász hallgatónak. 

 Amikor beavattam barátaimat, hogy Írországba nyertem Erasmust, szinte mindenki az alkoholról és a kocsmákról, pontosabban a pubokról kezdett beszélni. A vidám megjegyzések után meg nem is jöhetett más, mint az időjárás. Na nem a hideg a probléma, mert a téli átlaghőmérséklet is +5Cº, sokkal inkább az eső. Aki ide jön, annak meg kell barátkozni a gondolattal, hogy néhányszor bőrig fog ázni! Az én beszámolóm annyiban más, hogy én még aktívan itt vagyok, nem egy lezárt történet. Akit bővebben érdekel, jobb oldalt az ajánlóban megtalálja a blogomat is, amelyet folyamatosan frissítek.

                                           

Miért Írország

 Pályázatom beadásakor a legfontosabb szempont az volt, hogy 1 éves tanulmányi ösztöndíjat szerettem volna elnyerni, mert így kettős diplomaszerzési lehetőségem van, ami igen csábító! A választható országok közül Írország volt a legizgalmasabb, hisz sajátos történelemmel és kultúrával rendelkező országról beszélünk, de az is szerepet játszott a döntésemben, hogy egy kedves barátom már eltöltött itt egy évet, és élete legjobb döntése volt. Na meg melyik férfi nem megy szívesen a kocsmák és a whisky hazájába?

 

Időjárás

 Ha valami szükségtelen Írországban, az az időjárásjelentés. Nem nehéz megjósolni, hogy nyáron 50-50% arányban napsütés és eső, míg az ősz beköszöntétől 80%-ban már az eső az úr, nem ritkán széllel kiegészítve. Nem csak a szokásos esőről beszélünk, aki idejön megtapasztalja, hogy több fajta is létezik. A nagyszemű zuhiktól kezdve a láthatatlanig van minden, akár vízszintesen is eshet. Na de nem ijesztgetni szeretnélek benneteket, ezek általában jönnek-mennek, egy hónap után észre se veszi az ember.

 

Szállás

 Athlone egy igazi diákváros. Írország kellős közepén található, az ország minden részéről járnak ide diákok, plusz rengeteg nemzetközi diák is érkezik Kínából, Szaúd-Arábiából és Európa számos országából. Épp ezért jól felkészültek az elszállásolásra, rengeteg kollégium található, ami azért más, mint otthon. Míg Magyarországon nem ritka, hogy 4 ismeretlen embert is összezárnak egy szobába, majd a folyosó végén közös fürdő, addig itt szinte mindenhol apartmanokat lehet bérelni. Igazából olyan, mint egy lakópark, ahol van egy kis lakásod. Saját fürdő, saját konyha, és a kis zugunk, ahol alszunk. Ezek a koleszok az iskola vonzáskörzetében találhatóak, maximum 15 perc sétára van a legtávolabbi. Én például 2 perce vagyok az iskolától, csak át kell sétálnom az út másik oldalára. Az ára természetesen jóval borsosabb, mint otthon, heti 50-80 Euro között mozog.

 

Pénz

 Az egyik legfontosabb szempont, a pénz. Írország ebből a szempontból nagyon vegyes. Kezdem a feketelevessel. Az alkoholon 50%-os adó van, míg a dohányárun 80%. Itt ezért az emberek első sorban tekerik a cigit maguknak, de akár séta közben az utcán is, nem kell meglepődni. Az alkohol a pubokban és a szórakoztatóipari egységekben a legdrágább, de egy hipermarketben is elkérnek egy üveg vodkáért akár 20 Eurót, egy whisky már 30. Ellenben ki lehet fogni nagyon jó akciókat – ez nem csak alkoholra igaz – és így akár féláron is hozzá lehet jutni a dolgokhoz.

Az élelmiszerek közül az importcikkek számítanak drágának, mint például a paradicsom, viszont számos dolog ugyanannyiba kerül, mint otthon, vagy olcsóbb.

Az öltözködés viszont egyértelműen olcsóbb, mint otthon. A márkás ruhákat is olcsóbban kapod meg, de a márka nélküli pólók is nagyon jó anyagból vannak, és 3 Euróba kerülnek.

 

Athlone Institute of Technology

 Ez egy hatalmas campus, mérnöktől kezdve az ápolón át a közgazdászig mindenkit képeznek itt. Én közgazdaságtant hallgatok. Fontos megjegyezni, hogy minden jól szervezett és minden működik, mi is a Moodle-n (a Neptun megfelelője) keresztül intézzük a dolgainkat az iskolával, látjuk az órarendünket vagy épp töltjük le a heti előadás anyagait.

 A tanárok nagyon kedvesek a nemzetközi diákokkal, de hozzá is vannak szokva, hogy évente 200 érkezik az iskolába. Az év elején megkérdezték, hogy minden érthető-e, ha kérdésünk van, nyugodtan tegyük fel. Nagy hangsúlyt fektetnek a beadandókra és a prezentációkra, ami szerintem fontos, hisz meg kell tanulni kiállni mások elé beszélni, és ha valaki ezt ráadásul nem az anyanyelvén teszi, talán még többet számít.

 Én level 8 business program keretében tanulok, ami a legmagasabb szintű Bachelor szint, szóval egy szemináriumon ülök a helyi negyed- és ötödéves diákokkal. Épp ezért volt meglepő, hogy a számolós vállalati pénzügy szemináriumon a tanár az egyenlet előtt a számológépet tanította meg használni. De ez nem von le a tárgy értékéből, csak magyar fejjel azt mertem gondolni, hogy egy negyedéves egyetemista már tud köbgyököt vonni.

 A könyvtárat is meg kell említeni, hatalmas, és teljesen modern. Minden megtalálható, ami csak kellhet egy beadandóhoz, vagy ha csak kíváncsi az ember.

 A tantárgyakról annyit, hogy mivel én diplomaszerzés céljából jöttem, az iskola szabta meg nekem, hogy milyen órákat kell hallgatnom. Ezek pedig a következők:

 

 Strategic Analysis (Üzleti tervezés) – kötelező

Ebből a tárgyból kell a legtöbb beadandót csinálni, a két szemeszter alatt majd minimum 7 lesz. A tanár nagyon okosan saját maga állította össze a csoportokat, így elkerülve a klikkesedést, összetett minden nemzetiséget és megkeverte a dolgokat. Ez például az olaszok miatt jó, mert sok van belőlük és ha együtt vannak, nem hajlandóak angolul beszélni.

 

Strategic Marketing (Marketingkutatás) – kötelező

A legbohémabb tanár tartja ezt az órát, igazi showman. Minden órát is úgy indít, hogy a show, ami soha nem áll meg. Vidám figura, nem lehet nem rá figyelni. Igazi felüdülés egy monoton óra után beülni rá.

 

Financial Management (Vállalati pénzügyek) – kötelező

Ehhez a tantárgyhoz nem kell különösebb magyarázatot írnom, a legszárazabb mind közül. Az egyetlen számolós tárgyam, ám a tanár nagyon kedves és segítőkész.

 

Integrated Marketing communication (Marketingkommunikáció) – kötelezően választható

4 tantárgy közül kellett egyet választani az első 3 mellé, én ezt választottam. A másik 3 között volt egy Alkalmazott informatikához hasonló tárgy, egy kimondottan ír adózás meg egy másik számolós. Nekem erre esett a választásom, mert szeretem a marketinget és érdekes a tárgy. Az egyetlen női tanárom tartja ezt a szemináriumot, itt egy nagy beadandót kell írni, amit az év végén prezentálni is kell.

 Ezen kívül még ingyen lehet látogatni különböző üzleti angol előadásokat, külön szintek vannak és külön az írásra, külön a beszélt angolra. Mindenki megtalálja azt, amire szüksége van.

 

Élet

 Mint már említettem, Athlone egy diákváros. Ebből kifolyólag rengeteg kikapcsolódási lehetőség található, és a nagy létszámú nemzetközi társasággal együtt nincs unalmas hét. Az ország tájai csodaszépek, és körülbelül két óra alatt bárhova el lehet jutni, így jó időben a kirándulás egy megunhatatlan időtöltés. Ezen kívül klubbok tömkelege várja a kikapcsolódni vágyókat, a pubokról már nem is beszélve. Emellett a suliban van egy International Society, melynek én is tagja vagyok. A lényege, hogy a nemzetközi diákok találnak ki programokat, versenyeket és bulikat nemzetközi diákoknak iskolai támogatással. Mert jó dolog a kirándulás, de minden diáknak jól jön, ha a szokásos busz- és belépőjegy harmadáért mehet el valaholva.

Fontos még megemlíteni, hogy az emberek barátságokat. Mondanom sem kell, hogy egy a pubokban pláne igaz, de mindenhol. Nem feltétlenül nyitnak maguktól, de ha megszólítja őket az ember, szívesen társalognak.

Végszó

 Mindent figyelembe vége bátran ki tudom jelenteni, hogy az a döntés, amikor beadtam a jelentkezésem Erasmusra volt a legjobb döntés az életemben. Ez egy olyan dolog, ami meghatározó élmény az életben, és soha vissza nem térő alkalom. Az ország is csodálatos, az emberek segítőkészek, a környezet elvarázsol. Ezt leírni nem lehet, ezt át kell élni!

Réka hasznos tanácsokkal lát el bennünket arról, hogyan érdemes Spanyolországban szállást keresni, mire kell figyelni a tárgyfelvételnél, és milyen magyarnak lenni egy olyan egyetemen, ahová 90%-ban spanyolok járnak.

Béni Réka Renáta vagyok, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi karáról jutottam ki ERASMUS ösztöndíjjal Spanyolországba. Azon belül is Castilla y León tartományban, Valladolidban tanultam az Universidad de Valladolid közgazdasági karán (Facultad de Ciencias Económicas y Empresariales).

 

Külföldi lét és a kérdéses lakáskeresés

Mindenképp nagy élménynek tartom, hogy ennyi különböző nemzet diákjait megismerhettem, ennyi multikulturális élményben lehetett részem, valamint megtapasztalhattam az önállóság előnyeit és hátrányait határainkon túl, egy idegen ország ismeretlen közegében. Először egy kanadai és egy olasz lánnyal laktam együtt, majd egy spanyol fiúval váltunk lakótársakká. Albérletben laktam, amely sokkal kényelmesebb és meglepő módon olcsóbb is, mint a kollégium.

Azoknak, akik kérik, gond nélkül segít az egyetem szállást találni, ad telefonszámokat, címeket, vagy csak kiközvetít egy lakásba. Én először magamnak kerestem lakást még itthonról, Magyarországról. Egy nagyon hasznos kis oldalon, a www.pisocompartido.com-on kerestem és találtam meg a szállásomat. A lakás, lakhatás részleteit pedig MSN-en keresztül beszéltem meg a tulajdonossal. A lakás szuper volt, de különböző okok miatt két hónap múlva költözésre került a sor. Ekkor az egyetemhez fordultam, ők azonnal megadtak néhány telefonszámot, melyek felhívása után az egyikben sikeresen meg is találtam az új lakásomat.

Viszont saját tapasztalatból mondom, hogy sokkal jobb és biztosabb olyan lakást választani, ahol az árban már benne van a rezsi, mert akkor kifizeted havonta az összeget és annyi. Az első lakás esetében, költözés után ment a huzavona, mivel a számlák még nem érkeztek meg, ezért rezsit nem tudtam kifizetni, de amíg nem fizettem ki, addig nem kaptam vissza a kauciót, viszont nem lehetett tudni mikor jöhet a számla, szóval elég idegőrlő volt. Amúgy a legtöbb esetben kérnek kauciót, általában 200 euró, melyet a végén, ha mindent rendben találnak, visszaadnak.

Az iskolai élet

Valamiért a közgazdasági karon kevés ERASMUS-os diák volt, 90%-ban spanyolokkal tanultunk együtt órákon, akik talán kicsit el is szeparálódtak a külföldiektől. Szerencsére azért velük is sikerült összebarátkoznom, aminek eredményeképp az órák közötti szünetben a fűben üldögélve gitárszóval és énekkel kísérve lazítottunk együtt. Hatalmas élmény, az biztos!

Azonban elég nagy hátránynak tartom, hogy egyáltalán nem voltak gyakorlati óráink, vagy külön ERASMUS-os csoportok. Minden a helyiekkel együtt és egyenértékűen történt. Emiatt sajnos a vizsgák esetén sem volt semmi könnyebbség, kivételezés a külföldi, nem anyanyelvű diákokkal szemben.

Szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét, hogy nagyon körültekintően válassza ki a tárgyait, esetleg a mentoránál érdeklődjön, hogy melyet érdemes és melyet nem, valamint mindenképp keressen olyant is, amiből nincs vizsga, hanem különböző beadandókból, prezentációkból lehet érdemjegyet kapni. Én sajnos nem ez alapján választottam, és bizony a végén vért izzadtam, hogy az összes vizsgára felkészüljek és sikeresen tudjam teljesíteni őket.

Azonban nagyon pozitív élmény volt, hogy a tanárok valóban érdeklődtek Magyarország felől, az órai témákhoz igyekeztek magyar példákat is keresni és felhozni, mellyel kapcsolatban mindig megkérdeztek engem is, így jött például szóba, hogy milyen különlegesek vagyunk mi még a saját pénznemünkkel az Unión belül, (amit ők Florin-nak hívnak) valamint, hogy mikor fogják betiltani nálunk is a szórakozóhelyeken való dohányzást. Ez elég aktuális téma volt, mivel Spanyolországban 2011. január 1.-ével léptek életbe a bárokon belüli dohányzást tiltó rendelkezések. Őszintén mondom nagy örömömre szolgált, hogy ez által is egy kicsit jobban megismerhettek, tanulhattak rólunk és kis hazánkról az ottani emberek.

Továbbá érdekesség, hogy németek, franciák, olaszok százával voltak jelen, viszont mi, magyarok sajnos elég kis létszámmal képviseltettük magunkat Valladolid városában. Ebből kifolyólag különlegesen is kezeltek minket, például én is kaptam még kiutazásom előtt egy mentort a kinti egyetemről, akihez bármilyen kérdéssel fordulhattam (a többi nemzet diákjainak nem járt ez a kiváltság).

Szórakozás, utazás minden mennyiségben

A spanyolok számára minden egyes nap bulit és szórakozást jelent, nem kell különösebb indok a mulatságra. Nekem nagyon új volt, de tipikus spanyol szokás a bárról bárra, szórakozóhelyről szórakozóhelyre járás, spanyolul tapear, de ez inkább azt jelenti, amikor bárról bárra menve isznak és esznek is mindenhol valamit, egy kis tapas-t. Imádni valóak a tapas-os bárok, ahol az alkohol mellé mindig jár egy kis finomság, szendvicske, chips, rágcsálni való, esetleg sült kolbász.

Természetesen meg kell említeni az utazási lehetőségeket is. A környékbeli városokba busszal könnyűszerrel el lehet jutni, nagyon érdemes meglátogatni Salamancát, Leónt, Ávilat, Burgost, Segoviát, stb. Ezen kívül hihetetlen olcsón lehet szervezni utazásokat Spanyolország távolabbi részeibe a Ryanair kedvezményes repülőjegyeinek köszönhetően. Az összes út közül a szívemhez legközelebbi a barcelonai volt, ahova három olasz és egy kanadai lánnyal mentünk négy napra.

Valamint maga az egyetem is szervezett utakat különböző helyekre, a környékbeli városoktól kezdve, Salamanca éjjeli bulizós túrán keresztül egészen Ibizáig.

Kicsit talán hosszúra nyúlt a beszámolóm, de még ennyi sorban is nehéz összefoglalni, hogy mit tud igazán nyújtani egy ilyen ösztöndíj, ezért akinek lehetősége adódik ebben részt venni, mindenképpen éljen vele!

Ha bárkinek kérdése lenne, keressen nyugodtan a beni.reka@hotmail.com e-mail címen, vagy olvassa blogomat, melyben mindent részletesen és folyamatosan leírtam: www.spanyolerasmus.blog.hu

Timi erasmusos "útikönyve" segítséget nyújt a párizsi lakáskereséshez, képet kapunk az éjszakai életről és megtudhatjuk belőle milyen nehézségekbe ütközhetünk az itthoni tárgyelismertetés során.

Kedves leendő/volt erasmusos és mindenki!

 

A 2010/2011-es tanévet a párizsi ISC Paris – School of Management-en tölthettem. Az alábbiakban az életem legcsodálatosabb évéről szóló beszámolót olvashatjátok.

 

A kezdeti nehézségek

 

Szeptember 5-én, egy repülős útnál megengedett lényegesen több számú csomaggal szálltam fel a Párizs felé tartó vonatra. Kezemben a szükséges papírokkal, hátam mögött a hetekig tartó ügyintézéssel és pakolással, úgy gondoltam, a kezdeti nehézségeken már túl vagyok. Tévedtem.

 

Bár már indulásom előtt sokan mondták, hogy lakhelyet találni Párizsban szinte a lehetetlenség határait súrolja, én mégis úgy gondoltam, hogy kint majd egyszerűbb lesz, mint itthonról.

 

Már májusban beadtam a Párizsban létező szinte összes független kollégiumba a jelentkezésemet, (az ISC, lévén magániskola, nem rendelkezik kolival, így a lakhatást mindenkinek magán úton kell megoldania), augusztusra azonban kiderült, hogy Franciaországban az kap kollégiumot, akinek jól keresnek a szülei, az elgondolás ugyanis az, hogy minél több pénzed van, annál biztosabb, hogy fogod tudni fizetni a kollégiumot, tehát a rossz szociális helyzet nem előny, sőt, hátrány! Így tehát a francia és egyéb európai fizetésekhez képest a szerény magyar jövedelmekkel labdába sem rúghattam. Nem beszélve arról, hogy a pályázathoz olyan papírokat kell csatolni, amikkel egy nem francia állampolgár nem rendelkezhet, így a kérelem hiányos, s az rögtön elutasításra kerül. Maradt tehát az albérlet.

 

Az első napokban megnyugtatóan hatott, hogy a lakáskeresés problémájával nem vagyok egyedül. Szinte senkinek nem volt még ekkor helye, kivéve persze azokat, akik valamilyen ismerős révén már azzal a biztos tudattal érkeztek, hogy van hol lakniuk.

 

A döntő többség azonban lázasan böngészte a hirdetéseket és órákat álltunk sorba egy-egy „nyílt napnál”. Párizsban legtöbbször nem külön Neked mutatják meg az albérletet, hanem ún. nyílt napokat tartanak, amikor egyszerre több tucat ember tódul be a lakásba és igyekszik meggyőzni a tulajdonost, hogy ő a legmegfelelőbb albérlő a számára. A történethez egyébként azt sem árt tudni, hogy Párizsban lényegesen nagyobb a kereslet albérlet iránt, mint a kínálat, így nem ritka, hogy a reggel 7 órakor az interneten megjelent hirdetés 8 órára már nem aktuális.

 

Szép lassan aztán mindenki, köztük 3 hét után én is, megtalálta a kis zugát. A zug szót itt szó szerint kell érteni, hiszen Párizsban iszonyúan magasak az albérletárak, így a diákok rendszerint egy 8-10 m2-es „lakásban” laknak, ami általában az 5.-6. emeleten van, lift nélkül persze, és szoba magában foglal egy ágyat, egy konyhát, egy zuhanyzót, egy szekrényt, valamint a folyosón lévő WC használati jogát. Mosógép szinte egy lakásban sem található, cserébe mindenki olyan „amerikaiasan” mosodába jár, melyek egymást érik az utcán.

 

Hogy konkrétumokat is említsek, az átlagos havi lakbér 500-600 euro körül mozog, de ezek a kis „lakások” már 400 euróért is kivehetőek, ha szerencséje van az embernek.

 

Néhány jó tanács a lakáskereséshez:

 

1, Diákok részére a francia állam biztosít egy CAF nevezetű lakhatási támogatást, ami – függően a bérelt ingatlan alapterületétől – 100-150 euró is lehet! Ezt a kerületi CAF irodában lehet igényelni, de a kinti koordinátorok biztosan bővebb információval tudnak majd erről szolgálni.

 

2, Bármennyire is kétségbeesett legyél, sose utalj át előleget, vagy kaukciót semmiféle külföldi bankszámlára. Csak akkor fizess, ha mindkét (!!!) kulcs, egy szerződés (ez egy hivatalos formanyomtatvány, úgyhogy biztos felismered), és a főbérlő személyigazolvány-másolata a kezedben van, mert csak az első hónap alatt nem egyszer fordult elő, hogy külföldi diákokat vertek át, és lettek szegényebbek 1500-2000 euróval.

 

Jó hír viszont, hogy ha ezen a projekten túl vagy, akkor már tényleg csak annyi dolgod van, hogy élvez a nagy betűs párizsi ÉLET-et :) !

 

ISC Paris – School of Management

 

Aki azért választja Franciaországot erasmus-tanulmányai célpontjaként, mert tényleg tanulni és szakmailag fejlődni szeretne, az kétszer is gondolja meg, hogy valóban ez az egyetem-e a neki megfelelő.

 

Bár tapasztalataim a többi iskolát illetően nincsenek, erről a magánegyetemről azonban elmondhatom, hogy az oktatás színvonala hagy némi kívánnivalót maga után.

 

Az alapszituáció az, hogy a francia oktatási rendszert követve a diákok 2 év előkészítő, 2 év BA/BSc és 1 év MA/MSc után kapnak diplomát, tehát egyetemi tanulmányuk mindössze 3 évig tart. Logikusan az ember azt gondolná, hogy ők ez alatt a 3 év alatt tanulják meg mindazt, amit mi 5 év alatt, de ez nem így van: 3 év alatt kb. ugyanannyit tanulnak, mint mi a BA/BSc képzés alatt. Ebből következik, hogy –ezen az egyetemen legalábbis- nagyon nehéz olyan tárgyakat felvenni, amiket itthon még nem tanultunk, s így a tárgyak kiváltása is kb. lehetetlen. Persze néha akad egy-két olyan tárgy, ami több, mint 75%-os egyezést mutat az itthoni kötelezővel, vigyázni kell azonban, nehogy ezt a bizonyos, számunkra fontos tárgyat végül tényleg elindítsák…

 

Másrészről annak, aki elsősorban nyelvet tanulni és egy felejthetetlen félévet eltölteni szeretne, annak melegen ajánlhatom az ISC-t, ugyanis erre az iskolára valóban igaz, hogy egy „szabadidőközpont”. A vizsgák meg sem közelítik egy corvinusos zh nehézségi fokát. A legtöbb tanár összeteszi a két kezét, ha tudunk angolul, akkor pedig garantáltan a kedvencei közé fogad, ha még franciául is beszélsz. Ami az órákat illeti, a bejárás kötelező, főleg gyakorlatok vannak, van katalógus és nagyon sok a szóbeli prezentáció, beadandó, persze ezeket is az itthoni butított változataiként kell elképzelni. Az is nagyon pozitív, hogy a tanárok, akik az angol nyelven folyó kurzusokat tartják, tökéletesen beszélnek angolul, mert szinte mind élt néhány évet valamilyen angol nyelvterületen, így tőlük tényleg lehet valamit tanulni, ha mást nem is, de angolt mindenféleképp:).

 

A diákélet szintén nagyon jó az ISC-ben. A Corvinushoz hasonlóan itt is nagyon sok diákszervezet van, amikhez akár egy fél évre is lehet csatlakozni. Ezek a szervezetek egymás ellen szervezik a különböző programokat, így a heti minimum 2 buli garantált. (A bulizásról bővebben picit később.)

 

Külön csoport foglalkozik az Erasmusosokkal, ami ritkaságnak számít Franciaországban. A kinti Cosmo tevékenysége persze meg sem közelíti az itthon ESN-ét, de azért igyekeztek minél több programot, kirándulást szervezni nekünk, főleg az első, integrációs héten tettek ki magukért.

 

Az épület maga egyébként Párizs külvárosában, Levallois-Perret-ben fekszik, de köszönhetően a kiterjedt tömegközlekedési hálózatnak viszonylag könnyen megközelíthető. Az egyetem 3 épületből áll, az ISC1-ben vannak a diákszervezetek, és a Cafeteria, az ISC2 a BA-soké, az ISC3-ban pedig a mesteresek vannak. Kinézetre az egyetem leginkább egy általános iskolára hasonlít és a benne lévő termek is elég picik, de tekintve, hogy összesen 2000 diák tanul ott, nincs is szükség egy Corvinus méretű épületre. Ennek következtében viszont a légkör nagyon barátságos, ha nem is személyesen, de legalább látásból mindenkit ismersz már néhány hónap után.

 

A mindennapi élet

 

Feltehetően nem lepek meg senkit, ha azt mondom: Párizs csodálatos. Itt sosem lehet unatkozni, vagy egyedül érezni magad, hisz annyi lehetőség, ember és látnivaló van, hogy nekem 9 hónap is kevés volt ahhoz, hogy mindent kipróbáljak és megismerjek, amit szeretnék.

 

A francia emberek nagyon kedvesek, segítőkészek. Közel sem stresszelnek annyit, mint mi, magyarok, hanem inkább élvezik az életet. Nagyon jó érzés volt látni, hogy nagyon sok, az útikönyvekben leírt dolog tényleg igaz: a reggelit, kávé, croissant és újság társaságában egy-egy kávézó teraszán fogyasztják, ebédszünetben a Szajna parton eszik a „palacsintát”, vacsorára csigát rendelnek az étteremben és a sajt a pohár borral valóban minden étkezés után dukál.

 

Egyértelmű persze, hogy nem minden arany, ami fénylik – maga a megélhetés sokkal drágább a magyarországi viszonylatokhoz képest. Persze itt is lehet találni olyan boltokat, módszereket, amikkel lehet spórolni, de arra azért mindenféleképp fel kell készülni, hogy ez a félév sokba fog kerülni.

 

Pláne, ha a bulizást vesszük.

 

Párizsban több, kifejezetten erasmusos szórakozóhely van, ahova éjfélig általában ingyenes a bejutás, utána viszont 12-20 euro, attól függ, melyik helyről beszélünk. A vasárnapot kivéve nincs olyan nap, hogy ne lenne valahol buli. Szerencsére a helyek felosztják egymás között a napokat, így akár minden nap más helyre lehet menni, ha szeretnénk. Ezeken a helyeken a fogyasztás szintén nagyon drága, 8-10 euró egy ital!

 

Azért szerencsére jó néhány utca van, ahol egymást érik a bárok, és ezekben minden nap van Happy Hours, ahol 2-3 euróért sört, 4-5 euróért pedig pl. koktélt lehet kapni.

 

Az éjszakai közlekedés szintén nagyon jó. A metrók hétköznap 1-ig, hétvégén pedig 2-3-ig közlekednek, és ez után is el lehet jutni bárhova éjszakai busszal, amik 15-30 percenként járnak.

 

Az RATP egyébként napközben is lepipálja a BKV-t. A 14 metróvonal mindegyikén 2-3 percenként közlekednek a szerelvények, és buszmegállók is kb. 2 perc gyalogútra találhatók egymástól. 

 

Maga a tömegközlekedés egyébként szintén drága, de ha diákbérletet (imagine R-t) igénylünk, akkor ez is viszonylag olcsón megoldható.

 

Párizsban – valószínűleg -  épp a magas viteldíjak miatt sokan gyalogolnak. Persze az sem elhanyagolható, hogy sétálva lát a legtöbbet az ember, és higgyétek el, itt aztán tényleg van mit nézni!

 

Sokan mondják, hogy Párizsban rossz a közbiztonság. Ez egyáltalán nem igaz. Persze van néhány környék, amit sötétedés után ajánlatos elkerülni (Bois de Boulogne, 18. és 19. kerület), de én egyszer sem féltem, míg ott voltam, pedig volt, hogy éjszaka sétáltam haza a Szajna-parton egyedül…

 

Kint létem alatt nekem összesen két olyan dolgot sikerült összegyűjtenem, ami valamelyest Párizs ellen szólhat: 1, nincs strandja :) , 2, a francia adminisztráció gyötrelmei.

 

Utazásom előtt el sem tudtam képzelni, hogy az ügyintézés lassabb és körülményesebb lehet bárhol, mint Magyarországon, most viszont már sokkal jobban értékelem a néhol körülményes corvinusos bürökráciát. Franciaországban egy-egy válaszlevélre kb. 2 hónapot kell várni és egy esetleges pályázat benyújtása után jó esetben szintén 2 hónap, míg válaszolnak, de ha mégsem, akkor Neked kell utánajárnod, hogy beérkezett-e hozzájuk a leveled, mert néha az is előfordul, hogy ott van a fiók mélyén, csak nem veszik észre, hogy még nem dolgozták fel…

 

Mindezek ellenére, minden kétséget kizáróan állíthatom, hogy számomra Párizs és az ISC Paris volt a tökéletes választás. Az itt eltöltött egy év olyan élményeket és tapasztalatokat adott számomra, melyektől csak több és boldogabb lettem.

 

Biztos vagyok benne, hogy aki egy kicsit is hasonlóan látja a világot, mint én szintén szerelembe fog esni és ő is örökre visszavágyik majd Franciaország szívébe.

 

Ha beszámolómmal valakit sikerült „meggyőznöm”, de a cseppet sem egyszerű ügyintézés vagy kint léte alatt elakadt és segítségre van szüksége, nyugodtan keressen, e-mail címemet az Erasmus irodában megtalálja.

 

Cserébe viszont én is kérnék valamit! Ha Párizsban jársz, dobj egy csókot a városnak helyettem is :) !

 

Üdvözlettel:

Tomasovszki Tímea

Zsóka kitér az összes olyan kérdésre, ami nekem is sok álmatlan éjszakát okozott az Erasmus előtti készülődéskor. Haj, ha lett volna egy ilyen írás anno...

London fantasztikus, pezsgő metropolisz, ami multikulturális jellegénél fogva azonnal befogad és magával ragad. A híres négybetűs CITY a legnépesebb város az Európai Unióban otthont ad különböző nemzetiségeknek, különböző vallásúaknak, különböző társadalmi rétegből származóknak. Némi rosszindulattal „gyűjtőnek” is nevezhetnénk, amit olyan leendő Erasmusosoknak ajánlok, akik nem félnek szembenézni a nagy városok kellemetlenségeivel, és nehézségeivel. Cserébe viszont olyan nyelvtudásra tehet szert az odalátogató Corvinus-os mind szóban, mind írásban, amelyre más európai célország esetében biztosan nem.

 

Előkészületek

A londoni intézmények kevésbé érdekeltek abban, hogy külföldi diákokat fogadjanak, így gyakran heteket, hónapokat kell várnod egy-egy válaszemailre. Ellentétben például a németekkel az angolok nem túl precízek. Légy rámenős, telefonálj, emailezz több embernek is, addig amíg nem reagálnak. Tartsd szem előtt, hogy a Te ügyed csak Neked fontos igazán, és senki sem intézi el helyetted. Megérkezésed után valószínűleg ennek az ellenkezőjét fogod tapasztalni, hiszen mindenki nagyon segítőkész és komolyan veszi a munkáját, foglalkozni fognak a problémáiddal, és azon lesznek, hogyan tudnak Neked segíteni és nem azon, hogyan tudnak „leppattintani.”

 

Szállás
 

Az első nehézség, amivel szembe kell nézned a szállás kérdése. London rendkívül népszerű és rengeteg külföldi hallgató által látogatott város, így kollégiumi szállást kapni roppant nehéz. Ha van lehetőséged már akár fél évvel előre jelentkezz, mert általában az afrikai és ázsiai hallgatók a távolságra tekintettel előnyt élveznek az európai diákokhoz képest. Emellett a magyar kollégiumokkal szemben a londoni diákszállások, kollégiumok nagyon drágák (akár 600-800 font havonta!), így ha kevesebből akarod megúszni, akkor lehet, hogy magánszállás után kell nézned. Azonban légy óvatos, az internetes portálokon rengeteg olyan hirdetéssel találkozhatsz, amely puszta átverés, előleget kérnek a semmiért, és persze a szoba, lakás stb. nem is létezik. Ezért a szálláskeresés során ajánlom a fogadóintézmények által működtetett „szállásbörzéket”, amelyek kizárólag megbízható és ellenőrzött szálláshelyeket ajánlhatnak.

 

Megérkezés
 

Ha fapados járattal mész, akkor valamely Londonhoz közeli kisebb városba érkezel (Luton, Gatwick, Stansed) és igénybe kell venned a vonatot. Magyarországtól eltérően nem kérhetsz diákjegyet, mert ahhoz, hogy kaphass kedvezményt igényelned kell egy ún. RailCard-ot, amelynek az ára nagyjából 20 font. Ez a fényképes igazolvány fog feljogosítani arra, hogy 30%-os kedvezménnyel utazz. Szerintem érdemes kiváltani, hiszen elég hamar behozza az árát.

 

Az első napok
 

Ha tudsz, próbálj meg úgy kiérkezni, hogy az egyetem által tartott bemutatkozó és tájékoztató napokon részt vehess. De ne aggódj, ha már lefoglaltad a repülőjegyedet későbbre, mert ezeket általában megismétlik, így nem maradsz le semmiről. Ezeken a rendezvényeken gondosan tájékoztatnak a legfontosabb teendőkről: beiratkozás, diákigazolvány, tantárgyválasztás, bankszámlanyitás stb.

 

Már az első héten érdemes eldöntened, hogy milyen tömegközlekedési eszközzel fogsz utazni. Ehhez segítséget nyújt a tfl.gov.uk is, amely hasonlóan működik mint a magyar utvonalterv.hu (csak jobb). Ez természetesen csak akkor releváns, ha nem sikerül a kollégiumban szállást szerezned, ugyanis a kollégiumok nagyon közel vannak az IOE-hez (kb. 5 perc). Itt hívom fel a figyelmedet, hogy kedvezményes diákbérletre csak azok a hallgatók jogosultak, akiknek heti 14 óránál több órájuk van. Vagyis ez az Erasmus-os diákokra nem vonatkozik! Ezt a helyi „BKV” le is ellenőrzi az egyetemnél, és ha tévesen regisztrálsz a fentebb hivatkozott honlapon (egyébként ez az igénylés egyetlen módja) elveszíted a regisztrációs költséget (ami nagyjából 10 font). Ha minden nap utazol a legkedvezőbb a Travel Card, ami korlátlan utazást biztosít, ennek attól függően, hogy hányas zónáig használod különböző az ára. Kb. 20-25 font egy hétre és metróra, buszra egyaránt érvényes. Ennél lényegesen olcsóbb a Bus Pass, ami 17 font, kizárólag buszon használhatod, de valamennyi zónára érvényes.

 

Légy figyelemmel arra, hogy egy új országba érkezvén különféle okiratokra, bankszámlára, orvosi ellátásra lehet szükséged. Ezeket megérkezésed után azonnal kezdd el intézni, mivel például egy bankban előfordul, hogy két hetet is kell várnod, amíg időpontot kapsz, hogy angol bankszámlát nyithass, ami elengedhetetlen a munkavállaláshoz, ha az ösztöndíjadat ki szeretnéd egészíteni.

 

Az Institute of Education
 

Az egyetem felszereltsége kiváló. Különösen a könyvtáré, ahol 30 fontos limitet kapsz, eddig az összegig korlátlanul nyomtathatsz. Ez azért is hasznos, mert tankönyv, illetve jegyzet nem nagyon kell, a Black Board-ra (magyar hangja: ETR) teszik fel azokat a cikkeket, amiket el kell olvasnod, illetve azokat a PPT-ket, amiket órán leadtak. A laptop olyan mint a papír zsebkendő, mindenkinél van, és a wifi-nek köszönhetően az egész egyetem területén tudod használni. Lényeges eltérés, hogy az órák többsége este illetve délután van, de esetenként akár hétvégén is. Az épületben van két menza is, ahol nagyjából 5 fontért tudsz ebédelni. Ez az összeg nagyon olcsónak számít Londonban!

 

Lapozz, a hajtás után kiderül milyenek a vizsgák, és hogy mennyibe fog neked mind ez kerülni átlagosan.
 

Csilla Szlovéniában, Ljubljanában volt Erasmussal, és hamar rájött, hogy a kis távolság ellenére nem sokat tud az országról. A tapasztalatai viszont szinte kizárólag pozítívak voltak.

Nagyon jó pontszámmal, kedvező esélyekkel vágtam bele az egyetemi Erasmus pályázati időszakba. Jellemzően környező országok intézményeit jelöltem meg, a legtávolabbi pont Lengyelország lett volna, de az első helyen megjelölt Ljubljanai Egyetemre nyertem ösztöndíjat. A lázas előkészületek során döbbentem rá, alig tudok valamit erről az országról.

Utazás

Pedig Szlovénia elérhető távolságban van, autóval Budapestre Ljubljanából bő 4 óra alatt értem haza prevozzal [prevoz.org]. 2011 februárja előtt viszont még sosem léptem át a határt. Busszal egyszer sem utaztam, aki ezeket az Eurolines járatokat próbálta, mind rossz tapasztalatról számolt be. Így maradt a vonatozás, amivel sajnos ugyanez a távolság nagyobbnak tűnik, ráadásul a lehetőségek sem mozognak széles skálán. A Citadella nemzetközi gyors nagyjából kilenc és fél óra alatt ér Ljubljanába, a kocsikban nincs se konnektor, se wifi. A Venezia EN Zágrábon keresztül, de majdnem ugyanannyi idő alatt ér Ljubljanába. A kedvezményes „Ljubljana Special” jegy azonban csak a Citadellára váltható meg (egy útra 29, retúrként 39 euró, a kerékpárszállítás irányonként további 5 euró). Igen, kerékpárra szükség lesz Ljubljanában, vétek lenne kihagyni annak az infrastruktúrának a használatát, ami ott várja a diákokat, turistákat! Ráadásul tényleg nincsenek nagy távolságok, én – a nem túl jó kondíciómmal és tájékozódási képességemmel együttesen is – húsz perc-fél óra alatt eljutottam a város másik végén található lovardába. Ugyanis a testnevelési központon keresztül lehetőség van arra, hogy lovagoljunk akár a Száva partján is. Nem kell tantárgyként felvenni, hanem jelezve, hogy diákok vagyunk, kedvezményesen válthatunk 10 alkalmas bérletet 100 euróért (ez az itthoni árakat ismerve egy elég jó üzlet). Egy alkalom 60 perc, ha terepre megyünk, akkor több. Egyébként pedig buszok szolgálják ki a város (és a környező kis települések) tömegközlekedési igényeit. Elsőajtós felszállás és az úgynevezett Urbana Card van, helyi lakosok a mobiltelefonjukkal is igazolhatják, hogy jogosultak az utazásra. A kedvezményre jogosultak (diákok, nyugdíjasok) zöld színű UC-dal, mindenki más sárgával utazhat. Az egyetemtől kapott igazolás bemutatásával igényelhetünk zöld színű UC-t, amire a 17 euróba kerülő havi bérletet válthatjuk meg, pontosabban tölthetjük fel bármelyik automatában. Ha nem tervezünk bérletet venni, akkor akár sárga kártyánk is lehet. Egy út 0,8 euró, cserébe 90 percig tetszőleges viszonylatban utazhatunk, ami korlátlan átszállást és irányváltoztatást is „tartalmaz”.

Tutori rendszer és rendelhető barátok

Azt a hibát sajnos elkövettem, hogy lekésve az intenzív nyelvi kurzus jelentkezési határidejét, más, szervezett keretek közt zajló nyelvtanulási lehetőségekkel sem éltem. Ez viszont a mindennapi életben nem volt nagy hátrány, az utca embere elég jól beszél angolul, és nem is térnek ki mondjuk egy útbaigazítás elől. Azt tapasztaltam, segítőkészek és szeretnék megérteni, mire van szükségem, hogy a lehető legkevesebb problémám legyen. Az első kollégiumi szobámból való mihamarabbi szabadulásban is előzékenyek voltak, az ennél kisebb vagy jelentéktelenebbnek mondható problémák megoldásában is számíthattam segítségre.

Az egyetemen működik a tutori rendszer: a cserediákok felkerülnek egy levelezőlistára, illetve elég hamar megismerkednek a http://www.lifeinljubljana.si/ weboldallal, amit a ŠOU diákszervezeti tagok működtetnek. Nagyon aktívak közösségi és szakmai programok szervezésében, valamint létezik a „buddy” rendszer is. A karról 4-5-en kapunk egy buddyt, aki segít az apróbb ügyek intézésben. Én nagyon meg voltam vele elégedve, tényleg bármikor, bármilyen ügyben kereshettem Stašt, és sokszor szervezett nekünk közös vacsorát.

A http://www.ljubljana.info/friends/ oldalon pedig „rendelhetünk” társat is, akár csak egy délutáni kávé mellé. Ő Peter, a közszolgálati rádió munkatársa, aki évekkel ezelőtt indította ezt a honlapot egy külföldi barátjával együtt. Megéri betérni a Pilon Bárba is, ahol a sörünket (kedvencem a kevert Laško) kérhetjük bátran magyarul, Vlado, a tulaj, ugyanis kiválóan beszéli a mi nyelvünket. A cvičekkel vigyázni kell, ilyen rossz bort nem is tudom, mikor ittam utoljára, viszont a borovničevec-et muszáj megkóstolni.

A poszt elején említett prevoz pedig tulajdonképpen nem más, mint egy működő (!) telekocsi rendszer. A honlap csak szlovénül üzemel, de meg lehet vele birkózni. Külön válogathatunk belföldi és nemzetközi fuvarok között. Ha kirándulni szeretnénk, pl. leruccanni a tengerpartra vagy vissza-visszatérni Bledbe, érdemes először prevozt keresni, és csak utána megnézni a busz- vagy vasúti menetrendet. De az indulásom előtti délutánon, nem is igazán bízva a szerencsében, itt találtam egy Ljubljana-Budapest fuvart, 30 euróért (ha vonattal utaztam volna, akkor 34 eurót kellett volna fizetnem). Cserébe minden cuccom, még a biciklim is befért, és közel 4 óra alatt szinte házig hozott Ivan, aki egyébként másnap repült tovább Tel-Avivba egy konferenciára. Ugyanígy, ha csábító fapados repjegyeket találunk Triesztből indulva, készüljünk fel rá, hogy a két város (Ljubljana és Trieszt) között pocsék a közlekedés. Naponta két busz indul oda, az egyik hajnali 5 körül, a másik 6.30-kor. Közvetlen vonat nincs is. Hétvégén pedig még ennél is macerásabb például hazajutni. Nekem nem is sikerült. Ha épp nincs prevoz, akkor pedig még mindig egy további lehetőség az autóbérlés.

Ljubljana

Hétvégenként Ljubljana – a turisták tömeges megérkezéséig – embertelen. Abban az értelemben, hogy a szlovén diákok mind hazautaznak hétvégére, és bizony ekkor látszik, mennyire egyetemi a város. A kollégiumi parkolók kiürülnek, az utakon érezhetően kevesebb az autós és a biciklis közlekedő is, bulik se nagyon vannak és a boltban sem kell olyan hosszan sorban állni, mint hétköznap. Egyébként sok üzlet nincs is nyitva hétvégén. Akik ljubljanai lakosok, azok is általában elmennek családostul kirándulni.

Úgy tudom, minden cserediák, aki igényel, kap kollégiumi férőhelyet, amikre érkezési sorrendben lehet lecsapni. A tanév során háromszor van lehetőség pályázni vagy új helyet igényelni. Az alapdíjon felül fizetni kell az internetért, az ún. dežurstvo-ért (szlovén diákok portaszolgálata), és egyéb, alkalmi kiadásokért (pl. rongálás, biztonsági szolgálat). Ebből többször is volt probléma, talán ezzel kapcsolatban volt a legrosszabb tapasztalatom az egész ügyintézési mizériák közül. Épülettípustól függően vannak blokkos rendszerű kollégiumok, apartman jellegűek, és a klasszikusnak mondható, folyosó végi közös mosdós-zuhanyzós épületek. A szobák jellemzően kétágyasak.

Az étkezésről csak röviden annyit írnék, hogy az állam támogatja a diákok étkeztetését. Havonta 20 egységet kapunk, de nem vész el, így nekem júliusra majdnem 40 kuponom maradt. Nagyon sok étteremben elfogadják ezeket, vannak speciális diákajánlatok is. A fizetés úgy történik, hogy jelezve a pincérnek a kuponfelhasználási szándékunkat, egy készülékkel és a mobiltelefonunkkal aktiváljuk a kupont (ha nincs szlovén SIM-kártyánk, akkor is van lehetőség igénybe venni ezt a támogatást). Így például a kollégiumi menzán 2,3 euróért kétféle leves, 4-5 féle főétel (egy szinte mindig vegetáriánus) közül választhatunk, ami mellé jár a saláta is, illetve választhatunk egy gyümölcsöt vagy desszertet.

Az egyetemi épületek városszerte fellelhetők, elég sokban megfordultam, és szinte minden esetben elmondható, hogy igényes, jó az infrastruktúra, hasonlóképp a könyvtáraké is. Az oktatással meg is vagyok elégedve meg nem is: nem egy tárgyam esetében előfordult, hogy csak én voltam külföldi diák (legalábbis aki megjelent az első órákon), ezért hiába volt angol nyelvűként meghirdetve, az órák szlovénül folytak. Viszont több külföldi vendégelőadónk volt, így ezek az órák 1-3 hét alatt, tömbösítve voltak megtartva. Áprilisban emiatt összesen 6 alkalommal kellett bemennem az egyetemre. Ez a tömbösítés egyébként a mesterszakos képzéseknél általánosnak mondható (nappali tagozaton is). Eleinte furcsa volt, hogy nem alakul ki egy 14-15 hetes rendszeresség, de bőven volt mivel elütnöm az így adódó szabadidőt. Erről az https://inslovenia.wordpress.com/ -on olvashattok.

 

Bernadett Thessalonikiben nem ajánlja luxus kolit, mert a saját fürdőszoba itt egy mosdóra szerelt zuhanyrózsát jelenti. Az oktatás pedig Görögországban olyan, hogy időnként el se kezdődik.

A 2010/2011-es őszi szemesztert az Aristotle University of Thessaloniki-ben töltöttem. Milyen volt az oktatás? Hogyan osztályoztak a tanárok? Milyen volt egy tanítási óra? Mennyi szabadidőm volt az iskola mellett? Ezekre, és ezekhez hasonló kérdésekre fogok válaszolni az alábbiakban.

 

„Ráérünk” életstílus

Kezdjük az elején, vagyis a beiratkozásnál. Vicces, hogy a Tanulmányi Osztály működése az –eddigi tapasztalataim alapján- sehol sem működik zavarmentesen vagy, ahogy azt a legtöbben elvárnák. Az Erasmus iroda minden hétköznap 11-13 óráig volt nyitva. Szóval nem vitték túlzásba a nyitva tartási időt. Viszont nagyon kedvesek, segítőkészek voltak. Ám ez a 2 óra szinte semmire nem volt elég, főleg, ha az embernek intéznie kellett több papírt. Össze-vissza kellett rohangálni az épületek között, hogy például csak a Learning Agreement változásait el tudjam intézni. Természetesen nem is sikerült egy nap alatt, mert a nyitva tartási ideje a különböző irodáknak teljes mértékben kiszámíthatatlan, illetve hiába van éppen fogadási idő, akkor sem garantált, hogy ott tartózkodnak az illetékesek. Az ilyen dolgokon felesleges idegeskedni, hozzá kell szokni a „majd” és a „ráérünk” életstílushoz. Ugyanis annak, aki Görögországot választja, ezt fogja tapasztalni. Mindent szép nyugodtan, nem elsietve csinálnak.
 

A betervezett órák nem indultak

 

Apropó a tanulmányi szerződés. Hogy miért is kellett nekem kint újracsináltatnom? Azért, mert amiket meghirdettek még nyár elején, és el kellett nekik küldeni határidőre, azok a tárgyak egyike sem indult. Szóval arra is készüljetek fel, hogy hiába választjátok ki itthon szépen a tárgyakat, amiket tanulni szeretnétek, egyáltalán nem garantált, hogy esélyetek is lesz rá. Az egyetem elvileg október elsején kezdődik, gyakorlatilag pedig senki nem tudja. Volt olyan, akinek egész félévben csak néha a laborba kellett bemenni, de volt olyan is, aki minden nap, akár este 9-ig is suliban volt. Szóval teljesen változó. Tantárgy, de elsősorban a tanártól függ.

Én három tárgyat vettem fel, amik a következőek voltak:

• Introduction to the Marketing (8 kredit) : Heti egyszer, hétfőnként volt tanítási óra belőle. Nem is a kiírt tanár tanította, hanem a helyettese. Ő egy fiatal hölgy volt, akinek az angol kiejtéséhez nagyon nehéz volt hozzászokni, illetve ezt nehezítette, hogy még hadart is hozzá. Viszont készült minden órára, diasort vetített, és azt olvasta fel. Minden anyagot emailben továbbított nekünk. A beszámolás egy 12-15 oldalas esszéből állt. Téma pedig egy termék vagy szolgáltatás bemutatása a 4P-n keresztül. Az esszéket nem ő javította, javítja, hanem a tanárnő, aki eredetileg tanította volna a tárgyat. Ennek eredményét jelen pillanatban még nem tudom, úgyhogy a jóindulat meglétéről vagy hiányáról nem tudok írni semmit.
• Decision Making Theory (8 kredit): Ez az a tantárgy, amit csak akkor ajánlok, ha valaki szereti az algoritmusokat és a logaritmusokat. Ellenkező esetben agyhalál. A tanár nem tartott órát, a fogadóórájában, illetve emailben szívesen válaszolt, ha volt kérdésünk. A könyvet, amit megadott, le kellett fénymásolnunk (kb. 500 oldal) és otthon megtanulnunk egyedül. A beszámolás 18 feladatból állt. 50%-tól adta meg a minimális osztályzatot. Nagyon jóindulatú, bár kicsit „töty-möty” tanárról van szó.
• Consumer Behavior (6 kredit): Azt gondoltam, hogy ezzel a tárggyal lesz a legkevesebb gondom. Tévedtem. A tanár első benyomásra aranyos, kedves embernek néz ki. Aztán jön a fekete leves, és egy igazi alibi tanárt ismerhetünk meg, aki meg van róla győződve, hogy az ő tantárgya a legfontosabb-persze ezzel még önmagában nem is lenne probléma, hiszen minden tanár a saját tárgyát tartja a legtöbbre. Viszont azzal már van gond, hogy ahhoz képest, hogy semmit nem tanított rendkívül magas elvárásai voltak velünk szemben. Tanóra nem volt, egy könyvet adott ki (kb. 500 oldal), amit egyedül kellett megtanulni, egy 8-12 oldalas beadandót kellett írni választott témában, illetve egy másfél órás zh-t is írtunk, ami 10 kérdésből állt, és ötre kellett válaszolni.

 

Szállás (a hajtás után)

 

Ákos elképesztő alapossággal szedte össze nekünk mindazt, amit a brüsszeli Erasmusról tudni érdemes. Több részben adjuk közre az írását: az első epizódban a szálláskeresésről lesz szó.

Kezdetek

 

A kiutazás előtti szervezések nagy része azzal telt, hogy megfelelő szállást találjak magamnak. Sajnos mivel Brüsszel nagyon felkapott az EU miatt, ezért nem szabad meglepődni azon, hogy a kinti élet főleg a szállások ennek megfelelően drágák. A megfelelő szállás felkutatása nagyon nehéz és körülményes, főleg ha valaki csak angolul beszél, mint én. Az emberek ugyanolyan bizonytalanok és bizalmatlanok kapcsolatfelvételkor, mint amennyire mi magunk is lennénk, ha valaki mondjuk kazahsztánból telefonálna vagy „e-mailezne”, hogy szállás iránt érdeklődik.

 

Student House
 

Sajnos az egyetemnek kimondott kollégiuma nincsen. Van egy „student house”-nak nevezett ház, amit az egyetem fel is ajánl a kiutazás előtt. Itt a legolcsóbb megoldás is 300-330 EUR. Ezért az árért cserébe pedig egy ismeretlennel megosztott szobát, a szobához tartozó fürdőt és egy frizsidert kapunk. Aki szeretne könnyen, viszonylag megbízható szálláshoz jutni annak ezt ajánlom. Én a nehezebb utat választottam és egyedül vágtam neki a szálláskeresésének. Ezért ugyan volt egy két álmatlan éjszakám a kiutazás előtt, de összességében nem bántam meg, hogy ezt a megoldást választottam.
 

Egyéni megoldások

 

A kiutazás előtt körülbelül 2 hónappal kezdem neki az aktív keresésnek. A telefonos érdeklődés a leghatékonyabb. (Én előfizettem egy internetes telefon szolgáltatónál, így ez nem járt nagy költséggel.) Előny, ha pár szót tudunk franciául. Ha nincs más megoldás lehet egy barát rokon aki ismeri a nyelvet és őt kérjük meg, hogy járjon el helyettünk az ügyben. Ha mindenképpen angolul kell próbálkoznunk és nincs telefonszám igyekezzünk a bizalmukat megnyerni. Nekem például bejött, hogy a facebook-os adatlapom linkjét mindig felkínáltam.
 

Mivel több ezer magyar honfitársunk teljesít, valamilyen szolgálatot Brüsszelben a kapcsolati hálózatunkat felhasználhatjuk az ő felkutatásukra is. Hallottam olyan lehetőséget, hogy kinti diplomata családnál az ingyenes szállás fejében gyermekmegőrzést illetve kisebb ház munkákat kellett vállalni. Végezetül én is valami hasonló szállást találtam.
 

Családnál lakni

 

Ismerősökön keresztül egy idősebb magyar házaspárnál találtam meg végül megfelelő szállást, akik már jó ötven éve élnek Brüsszelben. A szállásom ingyen volt Brüsszel egyik nagyon impozáns külvárosi kerületében. Természetesen a befogadásért cserébe igyekeztem sokat segíteni: bevásárlás, kerti munkák, a szállásadóim fuvarozása stb. Ez azonban igazán nem volt megterhelő az egyetem mellett, sőt igazából remek kiegészítse volt a kötelezően megszabott heti időbeosztásomnak. Továbbá rengeteg egyéb segítséget kaptam tőlük (a szálláson kívül) főleg az első időszakban.
 

Student house Vs. saját szerzemény…előnyök és hátrányok (a hajtás után következik!)

 

Ha Finnországba készülsz, Petra írása és blogja is kötelező! Ha szeretnéd megtudni, miért járnak egyenoverálban diszkóba a finn egyetemista lányok, a hajtás után kiderül!

„Normális vagy te, hogy elmész Északra megfagyni?” – Körülbelül minden második embertől e reakciót hallottam, amikor közöltem, hogy Erasmus ösztöndíjat nyertem a finn fővárosba. Pedig Helsinki nem az Északi-sark, és egy-két hidegebb hetet leszámítva a klíma nem okozott komolyabb gondot még a mexikói vagy brazil csoporttársaimnak sem, pedig ők még életükben nem láttak havat sem.

Miért Finnország?

Miért érdemes Finnországba menni? A válasz egyszerű: egy teljesen más világba csöppenünk, és megéri a hideget elviselni annak érdekében, hogy megismerjünk egy kultúrát, amely nem csak a mienktől, de az úgymond nyugat-európaitól is eltér. Sőt, a finnek szerint ők nem európaiak, de nem is skandinávok, szimplán finnek. Ami nekem a legmeglepőbb volt, az az emberek egymás iránt tanúsított tisztelete, a becsületesség, valamint a szélsőségektől és a nacionalizmustól teljesen távol álló hazaszeretet. A becsületesség legjobb példája, hogy a metrón egész félév alatt egyetlen egyszer találkoztam ellenőrrel, ugyanis itt mindenki megveszi a jegyet, még akkor is, ha csak egy megállót utazik.

Hideg

Mielőtt az Erasmusos élményekbe belekezdenék, azért ejtenék pár szót arról a „rettenetes hidegről”, ami a legtöbb embernek eszébe jut Finnországról. Nincs meleg, ez tény, viszont nem úgy kell elképzelni a finn telet, hogy kemény mínuszok vannak végig. Például január második felében alig szaladt a hőmérő higanyszála mínusz 5 fok alá. A „normális” hőmérséklet a téli hónapokban – vagyis a március végéig tartó időszakban – olyan mínusz 10 körül mozog, azonban pár hétig a mínusz 20 (éjszakánként mínusz 30 körüli) fok körüli hideget is „élvezhettük.” Nem kertelek, ez már nem épp a kellemes kategória, gyakorlatilag nem lehet úgy felöltözni, hogy az ember ne fázzon. Sőt, volt arra is példa, hogy a hajam vége vagy a szempillám bejegesedett. Azonban egy idő után valamennyire megszokható, és nem akadályoz semmiben, ugyanúgy eljártam bulizni is például, sőt vicces volt hazafelé azon vitatkozni, hogy mínusz 25-höz vagy mínusz 30-hoz van közelebb a hőmérséklet.

Pénz

A hideg után a másik fő félelem a finnekkel kapcsolatban a pénz. Ugyanis azt is hallottam, hogy Finnország legalább 6-szor drágább mint Magyarország. Azonban a szálláson és a szolgáltatásokon kívül nem lehet azt mondani, hogy annyira nagyon drága ország. Azért persze az olcsó kategóriába sem sorolható.

Az étkezést egész kedvezően meg lehet úszni, diákigazolvánnyal (aminek a kiváltása olyan 10 € körül volt) 2,5 € egy menü az egyetemen, ami magába foglal egy tál meleg ételt, plusz korlátlan mennyiség zöldséget, valamint egy pohár tejet, kefirt vagy gyümölcslevet. Mivel ugyanolyan diákigazolványt kaptunk mint a finn diákok, fél áron utaztunk a helyi járaton ( 22 € egy havi összvonalas bérlet, de diákkal kedvezményesen vehető vonaljegy is, ami 80 cent, plusz a bérletre egyenleget is lehet tölteni, ha valaki nem utazik állandó jelleggel), valamint az állami vasúton is.

Ami nagyon drága az az alkohol, ami itt állami monopólium, így hatósági áras, valamint csak az erre kifejezetten létrehozott boltokban (ALKO) kapható. Élelmiszerboltban kizárólag olyan alkohol kapható, melynek alkoholtartalma 5% alatt van. Az árakról nagyjából annyit, hogy egy üveg középkategóriás bor 7-8 €, fél liter gyatra minőségű finn vodka 15 € ( a Finlandia 25), a tequiláért pedig képesek 30 €-t elkérni. Ami érdekes, hogy van Tokaji Aszú (olyan 20 € körül), Unikum (22€/ fél liter) meg 7 €-ért Törley. Pubokban, szórakozóhelyeken 5 eurónál kezdődik(!) egy korsó sör. Épp ezért megéri egy tallinni kirándulás, ugyanis az észt főváros mindössze 2 órányira van hajóval, és amellett, hogy gyönyörű város, az árai megegyeznek a hazaival.

Szállás

Ahogy azt már említettem a szállás elég drága, ha nincs szerencséd; nekem például a teljes ösztöndíjam ráment. Helsinkiben a szállást egy, az egyetemtől szinte független szervezet végzi. Itt az otthoni kollégium fogalma ismeretlen, három féle opció létezik, ha valaki nem úgy dönt, hogy maga keres albit. Lehet lakni egyszemélyes minigarzonban, többszobás lakás valamelyik szobájában, valamint egy szobában valakivel. Ez utóbbit csak akkor, ha a jelentkezéskor már tudod, hogy kivel szeretnél lakni, randomra nem tesznek egy szobába ismeretlen embereket. Én Helsinki belvárosában laktam egy minigarzonban havi 400 €-t. Az árán kívül tulajdonképp csak pozitív dolgokat tudok említeni, ugyanis a házban csak erasmusos diákok laktak, így buli és társaság mindig akadt, valamint a az egyetemtől kezdve az élelmiszerboltig minden nagyon közel volt (gyalog maximum negyed óra), és buliból hazafelé sem kellett semmilyen tömegközlekedési eszközre várni. Sőt, 10 percre volt a tengerpart is. Maga a lakás teljesen egyszerű: volt egy mini-konyha a szobával egy helyiségben, meg egy fürdőszoba. A házhoz tartozott még ilyen mosoda meg szauna is egy kis úszómedencével.

Oktatás

Az egyetemi oktatás színvonala nagyon veri a hazait. Először is kiemelném, hogy minden működik, és rendezett, annak ellenére, hogy csak erasmusos diákok voltunk, ugyanúgy a „helyi neptunon” keresztül intézhettük az ügyeinket, valamint egy állandóan elérhető ügyintéző mindig segített, ha problémák adódtak. Én jogot hallgattam, egy nemzetközi jogi mesterképzés angol nyelvű tárgyai közül tudtunk választani, mivel az egyetemen üzleti jogi és nemzetközi magánjogi szakirányok vannak angolul, leginkább e területekhez közel álló, valamint emberi joggal kapcsolatos kurzusok közül tudtunk választani. Meglepő módon hatalmas választék volt, sőt ingyen járhattunk finn vagy svéd nyelvórákra, valamint a nyelvi laborban volt „self study” is, hatalmas választékkal, angol, német, lasz, francia, spanyol valamint orosz nyelvkönyvekkel.

Ami a legjobban tetszett, hogy több volt a szeminárium mint az előadás, és itt a törvényszövegek ismerete helyett a logikus gondolkodás elsajátítására helyezték a hangsúlyt, például vizsgákon simán használhattuk az adott jogszabályt, arra voltak kíváncsiak, hogy miért épp az adott szakaszt választottuk. Rengeteg nemzetközi oktató is. Ami viszont furcsa volt, hogy nem részesültünk „különleges elbánásban”, ugyanannyit követeltek tőlünk erasmusosoktól, mint a finn diákoktól, így nem egy olyan hetem volt, amikor éjszakákon át bajlódtam a beadandóimmal, ugyanis itt az is kedvelt dolog volt, hogy kaptunk egy témát, amiről esszét kellett írni, majd előadni. De megérte, ugyanis a félév alatt a jogi szókincsem hatalmasat fejlődött, valamint hasznos volt az is, hogy angolul kellett prezentálni.
Angolul pedig mindenki beszél, nem csak az egyetemen. Arra is volt példa, hogy a hajléktalanok angolul kértek cigit.

 

Még a hidegben kezdődött ez a kaland, azóta már biztosan sikerült az óceánban is csobbanni Petinek és barátainak, akik Portugáliában voltak erasmusszal ösztöndíjasok. Mikor megérkeztek még szállásuk sem volt, mégis minden megoldódott.

Két hónappal ezelőtt érkeztem egy csoporttársammal Coimbrába, ahol összesen négy hónapot fogunk eltölteni az Erasmus programnak köszönhetően. Azzal a céllal pályáztunk, hogy új embereket, városokat és kultúrákat ismerjünk meg, valamint, hogy szórakozzunk. Jelenleg félúton járunk, de már elmondhatjuk, hogy megérte és semmiképp sem szabad kihagyni egy ilyen lehetőséget.

 

A kezdet persze nem volt egyszerű. Kezdve azzal, hogy az otthoni egyetem csupán a tanulási lehetőséget és némi anyagi támogatást biztosít, így minden másról nekünk kellett/ kell gondoskodni. Amikor kiléptünk a coimbrai vasútállomás kapuján a bőröndjeinkkel, még nem tudtuk hol fogunk aludni az előttünk álló négy hónapban.

 

Egy portugál diák segítségével – akinek az elérhetőségét a helyi egyetem még a kiutazás előtt elküldte – sikerült szállást találni, ráadásul nem is akármilyet. Rendkívül jó helyen, a diákélet központjának számító Praca de Republica-hoz közel, kiváló áron.

Ezután következett a rengeteg papírmunka elintézése, szaladgálás jobbra-balra, tájékoztatás az otthoni egyetemnek, tantárgyak felvétele stb. Nagyjából három hét kellett ahhoz, hogy kényelmesen elhelyezkedjünk és élvezni tudjuk az ittlétet.

Azóta rengeteg Erasmusos diákkal ismerkedtünk meg, amiben nagy segítséget nyújtott egy klub, amely a külföldi diákoknak szervezett programokat. Például közös vacsorákat, utazásokat, amik mindig remek hangulatban teltek.

 

Óriási a diákélet Coimbrában, rengeteg lehetőség van az éjszakai szórakozásra. Eleinte furcsa volt számunkra, hogy milyen későn kezdenek el élni a portugálok (hajnali 1 és 3 óra között indul be a buli), de ezt hamar meg lehet szokni.
Amit tovább tartott megemészteni, hogy a portugál lakásokban nincs fűtés. Mielőtt utaztunk abban a hitben éltem, hogy itt bizony jó idő lesz, még talán kabátra sem lesz szükség. Nem így van. Ezekben a hónapokban napközben ugyan 15-20 fok körüli a hőmérséklet, éjszaka azonban jócskán 10 alá csökken, amit takaró és fűtés hiányában igencsak megéreztünk. Kénytelenek voltunk egy elektromos fűtőberendezésre beruházni, amely megoldotta ezt a problémát.

 

Amit a városról tudni kell, hogy a Mondego folyó partján, nagyon szép helyen fekszik és szinte minden pontja besétálható, ha bírja az ember a rengeteg emelkedőt, lépcsőzést. Közel van a városhoz az óceán is, körülbelül 2 euróból másfél óra alatt oda lehet érni. Megéri, mert a látvány gyönyörű.
A portugál emberekről elmondható, hogy nagyon kedvesek és segítőkészek, habár nem mindenki beszél angolul.

 

Az előttünk álló két hónapban további kirándulásokat teszünk majd a közeli városokba, valamint várjuk az év legnagyobb fesztiválját, a Queima das Fitas-t, amit májusban tartanak.

Anikó Cambridge-ben jár egyetemre. A beadandó itt nem játék, az emberek toleránsak.

A BA elvégzése után döntöttem úgy, hogy tanulmányaimat nem a Szegedi Egyetemen folytatom, ahol alapszakos diplomámat szereztem, hanem szerencsét próbálok itt, Angliában. Cambridge-re esett a választásom, és eddig nem bántam meg. Nem túlzásként, vagy kliséként mondom, de itt tényleg pezsgő élet folyik. Ugyan Szeged is elég multikulturális az egyetem miatt, itt ez hatványozottan van jelen: szinte nincs olyan szeglete a világnak, ahonnan ne lenne itt legalább néhány ember, kezdve Ázsiától Amerikán át Európa országaiig. Ez a sokszínűség elfogadóbbá teszi az embereket, és nem csak a más bőrszín iránt, de mindenféle másság iránt is, legyen az nemi identitás, vagy fogyaték.

Jelenleg alkalmazott nyelvészetet tanulok az Anglia Ruskin egyetemen. „Részidős” szakot választottam, hogy dolgozhassak és finanszírozhassam a tanulmányaimat. Ez a „part-time” kurzus talán leginkább az otthoni levelező képzéshez hasonlít, heti egy este van oktatás, ezen felül mindenki magának osztja be, milyen ütemben tudja elolvasni az ajánlott szakirodalmat, illetve elkészíteni a beadandó dolgozatot. Itt ugyanis nincsenek vizsgák, hanem megadott témák alapján kell kurzusonként egy beadandót megírni. Először nevetségesnek tűnt a szegedi kemény évek után ez a megoldás, de kiderült, hogy ez az egy esszé kb. olyan hosszú kell, hogy legyen, mint az alapszakos diplomamunkám. A legjobb jegy megszerzése nem egyszerű: ugyanolyan keményen követelnek, mint otthon.

Magyarországon még nincs nagyon hagyománya a BA-MA képzéseknek, itt viszont tényleg érvényesül az élethosszig tartó tanulás: szaktársaim között rengeteg középkorú van, nyelvtanárok, akik már évek óta dolgoznak a szakmában, és negyvenen felül elhatározták, hogy fejlesztik tudásukat, főállású anyukák, akik kicsi gyerekek mellől járnak be az órákra, de persze saját kortársaim közül is kerülnek ki diákok, akik az alapdiploma megszerzése után egyből folytatták tanulmányaikat.

Ami nagy pluszt jelent itt Cambridge-ben, az a híres Cambridge University könyvtára. Angliai egyetemistaként ingyen csatlakozhattam, bár, mivel másik egyetemen tanulok, kölcsönözni nem kölcsönözhetek. Szinte mindent meg lehet itt találni! Százéves periodikáktól kezdve ritka könyvekig mindent! Ez nagyban megkönnyíti a kutatást, nem kell másodlagos forrásokból dolgozni, hiszen ott az eredeti.

Mindent összefoglalva, nekem pozitív tapasztalataim vannak, habár itt is akadnak problémák: az amúgy is magas tandíjak megemeléséről határozott a parlament, ez sok fiatalt eleve eltántoríthat az egyetemtől, vagy akár ellehetetleníti az egyetem befejezését anyagi gondok miatt.